Szeretné magát kipróbálni az Adria Ligában is

Szolnok – Grebenár Péter bízik benne, hogy a következő szezonban is lehetőséget kap a bizonyításra.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Grebenár Péter is meghosszabbította szerződését a Szolnoki Olak KK együttesével. A játékos a BB1.hu érdeklődésére elmondta, hogy szeretné magát kipróbálni az Adria Ligában is.

- Voltak ugyan más ajánlataim is, de korrekt ajánlatot kaptam a Szolnoktól. Az elsődleges opció mindenképpen az volt, hogy maradjak az Olajnál. Szeretném magam kipróbálni az Adria Ligában is, kíváncsian várom, mire leszünk képesek. Kicsit ugyan tartok tőle, hogy Szabó Miki érkezésével még kevesebb lehetőség jut majd nekem, de úgy érzem, a tavalyi szezonban is tudtam bizonyítani, hogy ha pályára kerülök, akkor képes vagyok jó teljesítményt nyújtani. Még nem tisztázódott, hogy a következő idényben majd pontosan milyen szerepet szánnak nekem, de én remélem, hogy a sok mérkőzés miatt majd én is megkapom a lehetőséget a bizonyításra – zárta szavait Grebenár Péter.

 
3jún.2115:54 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

szintüt a magasságára értetted, mert tudás nem igazán van a játéka mögött.
"Egy élsportoló lételeme", tökéletesen megfogalmaztad. Ő messze van az élsportolótól, ő egy magasra nőtt férfigyerek :)

 

Először is nagyon szimpatikus játékos, aki többre hivatott.Nem értem, hogy egy ilyen szintű kosaras miért elégedik meg azzal, hogy egész évben a padon ül. azért, hogy év végén egyszer megfoghassa a kupát.Más csapatokban biztosan többet játszhatott volna.Egy élsportoló lételeme, hogy verseny szinten kosárlabdázzon, ne csak az edzésen legyen ki a két csapat.
Az Adria Ligában kipróbálhatja magát.A meccsek előtt, a bemelegítéskor.Sajnos.

 

Nem tudom Peti miben is bízol,de borzasztóan keveset vagy a pályán.Kicsit tökösebbnek kéne lenni a festékben,mert borzasztó "úriember" stílusban játszol,pedig így már nem lehet.Szedd össze magad és akkor Pór is többet fog beküldeni!Csak az Olaj!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Élő közvetítések

Körkép - Online, fullcourt.
 

Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár

Szolnok - Ascserics kevesebb hibát, Dzunics még jobb játékot vár játékosaitól.
 

Presztízs értékű a bronz

Paks - Kovács Ákos szerint túltette magát a csapat az elődöntőbeli vereségen.
 

B csoport: Csaták az alsóházban

Körkép – Hétvégén folytatódnak a 9-20. helyért folytatott küzdelmek.
 

A férfiak nem mennek az Universiadéra

Körkép – Ellenben női csapatot küld az MKOSZ.
 

Galéria az álomdöntőről

Székesfehérvár - Nézegessen képeket a finálé első meccséről!
 

Atomerőmű SE – Kaposvári KK

Paks – Kezdődik a bronzcsata.
 

Játékvezetői küldés

Körkép – Kapitány, Hegedűs és Szabó fújja a bronzmeccset.
 

Megbüntették a Kaposvárt

Kaposvár – Az Alba elleni negyeddöntőn történő szurkolói bekiabálások miatt 300 ezer forintot kell fizetnie a klubnak.
 

Lóránt bízik a fináléban

Róma - A magyar center korábban még soha nem játszott hét meccses negyeddöntőt.
 

Magyar Bajnokság 2012/13

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
RF1Fehérvár - Szolnok79-70

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
RR1ASE - Kaposvár05.24. 18:00
RF2Szolnok - Fehérvár05.25. 19:00
RR2Kaposvár - ASE05.26. 17:00
RF3Fehérvár - Szolnok05.28. 19:00
RR3ASE - Kaposvár05.29. 19:00
RF4Szolnok - Fehérvár05.31. 19:00
RF5Fehérvár - Szolnok06.02. 19:00
 

Tabella

Középszakasz felsőház - végeredmény
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár 10 8 21,050
2.Szolnoki Olaj KK 10 8 21,050
3.Atomerőmű SE 10 6 40,900
4.Kaposvári KK 10 3 70,750
5.TOP COP Security Jászberény 10 3 70,700
6.Lami-Véd Körmend 10 2 80,650
Középszakasz alsóház - végererdmény
HCsapatMGyVrel.p.
7.SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 28 17 110,804
8.Pécsi VSK-PANNONPOWER 28 15 130,768
9.Soproni KC 28 14 140,750
10.Naturtex-SZTE-Szedeák 28 11 170,696
11.Zalakerámia ZTE KK 28 11 170,696
12.Nyíregyházi KK 28 10 180,679
13.Factum Sport 28 2 260,536
 

Csapatok

városcsapat
DebrecenFactum Sport Debrecen
JászberényTOP COP Security Jászberényi KSE
KaposvárKaposvári KK
KecskemétKTE Duna Aszfalt
KörmendLami-Véd Körmend
NyíregyházaMarso-Vagép NYKK
PaksAtomerőmű SE
PécsPécsi VSK-PANNONPOWER
SalgótarjánKonacranes-Salgótarjáni KSE
SopronSoproni KC
SzegedNaturtex-SZTE-Szedeák
SzékesfehérvárAlba Fehérvár
SzolnokSzolnoki Olaj KK
SzombathelySZOVA-Trend Optika KC Szombathely
ZalaegerszegZalakerámia ZTE KK
BudapestEnterNet-NTE Hegyvidék
DebrecenDebreceni Egyetem KE
DombóvárDombóvár KC
 
  
  • Bericap Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj KK

  • Edzésben a Zalaegerszeg

  • Olaj KK - Atomerőmű SE 87-76

  • Csirke Ferenc interjú

  • Kaposvári KK - Alba Fehérvár

  • Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE