U16: Ezúttal sem okoztak gondot a szlovákok

Révkomárom – Második edzőmeccsét is megnyerték a magyar fiatalok.

Szombaton délelőtt második edzőmeccsét játszotta Révkomáromban a magyar U16-os fiú kosárlabda válogatott. Az ellenfél ezúttal is Szlovákia volt. A mieink, ha nem is olyan meggyőző játékkal, mint tegnap, de ezúttal is nyerni tudtak.

Peresztegi Nagy Ákos, a magyar U16-os válogatott szövetségi edzője: Álmosan, gyengén kezdtük a meccset. Sok ziccert elrontottunk, ráadásul gyengén is védekeztünk, de ezt mutatja a 10 perc alatt kapott 27 pontunk is. A folytatásban aztán szerkezetváltásokkal, cserékkel sikerült felrázni a csapatot, és innentől kezdve már végig a kezünkben tartottuk a találkozót. Igazából magunknak tettük nehézzé az összecsapást. Nagyon sokat hibáztunk, 15 büntetőt kihagytunk, csak rajtunk múlt, hogy nem lett meg a tegnapi nap után ma is a közel 20 pontos különbség. Természetesen azért voltak pozitív jelek is, többen is jó teljesítményt nyújtottak. Összességében hasznos volt ez a két edzőmeccs. Itt nem is az eredmény volt a fontos, hanem, hogy még jobban összecsiszolódjon a társaság. Örülök neki, hogy sokat tudtam cserélni, és mindenkinek lehetőséget tudtam adni. Büszkék lehetünk rá, hogy kétszer is nyerni tudtunk idegenben.

Most másfél nap pihenő következik, majd hétfőtől Marcaliban folytatódik az edzőtábor.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Négybe jutottak Lóránték

Róma – A magyar center ezúttal nem dobott pontot.
 

A szíve már Zaláé

Zalaegerszeg - Puszta Dávid bízik benne, hogy egy remek csapatszellemű gárda jön össze, amihez talán egy egerszegi ikon is csatlakozhat.
 

Szombatra már visszatérne

Szolnok – A sérüléssel bajlódó Horváth Ákos szerint sokat meríthetnek a döntőben az ASE elleni párharcból.
 

Új névadó Fehérváron

Székesfehérvár – Halm Rolland szeretné, ha a Bericap Alba Fehérvár Grand Slamet érne el.
 

Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj

Székesfehérvár - Szerda este kezdetét veszi az álomdöntő.
 

Élete legjobb szezonja volt

Szombathely – Will Tamás szívesen maradna a Falcóban, de most még a vizsgák kötik le a legtöbb idejét.
 

Játékvezetői küldés a döntőre

Körkép – Cziffra, Papp és Györffy fújja az első meccset.
 

AL: Nem csak a Szolnok izzad otthon

Körkép – A Split már kiszállt, jön a Mega Vizura.
 

A bronzcsata programja

Körkép - Egy hét alatt véget ér a szezon a Paksnak és a Kaposvárnak. Frissítve.
 

"Remélem, Levy ellőtte minden puskaporát"

Kaposvár - Drahos Gábor addig nézte a Szolnok - Paks meccset, amíg a kisfia el nem aludt.
 

Magyar Bajnokság 2012/13

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
RED1Szolnok - ASE84-72
RED1Fehérvár - Kaposvár68-56
RED2ASE - Szolnok72-63
RED2Kaposvár - Fehérvár76-75
RED3Fehérvár - Kaposvár92-83
RED3Szolnok - ASE87-76
RED4Kaposvár - Fehérvár76-93
RED4ASE - Szolnok95-82
RED5Szolnok - ASE102-98

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
RF1Fehérvár - Szolnok05.22. 18:55
RR1ASE - Kaposvár05.24. 18:00
RF2Szolnok - Fehérvár05.25. 19:00
RR2Kaposvár - ASE05.26. 17:00
RF3Fehérvár - Szolnok05.28. 19:00
RR3ASE - Kaposvár05.29. 19:00
RF4Szolnok - Fehérvár05.31. 19:00
RF5Fehérvár - Szolnok06.02. 19:00
 

Tabella

Középszakasz felsőház - végeredmény
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár 10 8 21,050
2.Szolnoki Olaj KK 10 8 21,050
3.Atomerőmű SE 10 6 40,900
4.Kaposvári KK 10 3 70,750
5.TOP COP Security Jászberény 10 3 70,700
6.Lami-Véd Körmend 10 2 80,650
Középszakasz alsóház - végererdmény
HCsapatMGyVrel.p.
7.SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 28 17 110,804
8.Pécsi VSK-PANNONPOWER 28 15 130,768
9.Soproni KC 28 14 140,750
10.Naturtex-SZTE-Szedeák 28 11 170,696
11.Zalakerámia ZTE KK 28 11 170,696
12.Nyíregyházi KK 28 10 180,679
13.Factum Sport 28 2 260,536
 

Csapatok

városcsapat
DebrecenFactum Sport Debrecen
JászberényTOP COP Security Jászberényi KSE
KaposvárKaposvári KK
KecskemétKTE Duna Aszfalt
KörmendLami-Véd Körmend
NyíregyházaMarso-Vagép NYKK
PaksAtomerőmű SE
PécsPécsi VSK-PANNONPOWER
SalgótarjánKonacranes-Salgótarjáni KSE
SopronSoproni KC
SzegedNaturtex-SZTE-Szedeák
SzékesfehérvárAlba Fehérvár
SzolnokSzolnoki Olaj KK
SzombathelySZOVA-Trend Optika KC Szombathely
ZalaegerszegZalakerámia ZTE KK
BudapestEnterNet-NTE Hegyvidék
DebrecenDebreceni Egyetem KE
DombóvárDombóvár KC
 
  
  • Edzésben a Zalaegerszeg

  • Olaj KK - Atomerőmű SE 87-76

  • Csirke Ferenc interjú

  • Kaposvári KK - Alba Fehérvár

  • Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE

  • Schott Gáborra emlékeztek