Hendlein Kaposváron találna ismét magára

Kaposvár – 25-30 perceket szeretne játszani és play-off-ba juttatná a somogyiakat. Várja vissza a régi szurkolókat.

Amint arról beszámoltunk, Hendlein Roland két éves kitérő után ismét visszaigazolt nevelőegyesületébe, a Kaposvári KK-ba. A játékos azt mondja, még mindig lábadozik a keresztszalag szakadása után.

– Sajnos az elmúlt két év nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztem. A keresztszalag szakadásom még mindig "nyögöm", így azt tartottam a legcélszerűbbnek, ha hazai környezetben próbálom meg ismét visszanyerni a régi formámat. Ismerve a szakmai stábot, a szurkolókat, a termet, én azt gondolom, hogy ehhez itt lesznek a legjobbak a feltételek. Ehhez persze olyan dolgok is társulnak, hogy itt van a családom, itt vannak a barátaim is. Tudom, hogy ez apróság, de mégis sokat tud az embernek adni. Most, hogy ismét itthon fogok játszani, remélem, hogy a régi, palánk alól szurkoló hazai drukkerek is visszatérnek. Veverán Péter, Lakatos Attila, Ivánfi Balázs, Réti András és Fodor Milán eddig ugyanis hiányzott a csarnokból – kezdte Hendlein.

A játékost arról is kérdeztük, hogy milyen céljai lesznek neki és a csapatnak a 2012/2013-as bajnoki idényben.

– Az már biztos, hogy kezdőként számítanak rám, 25-30 perceket szeretnék játszani. Ez szerintem elég lesz ahhoz, hogy visszanyerjem a régi formámat. Az előző szezonokban 1-1 meccsen múlt a kaposvári play-off szereplés, így most elsődleges cél, hogy ott legyünk a legjobb 8 között. Ahogy én értesültem róla, jön majd még egy magyar játékos, valamint egy 5-ös, egy 1-2-3-as és egy 2-3-as külföldi játékos. De az biztos, hogy a mosatni magyar mag már egy elég jó erőkből álló társaság. Én bízom, hogy a folytatásban pedig még inkább megerősítést nyer a keret – zárta szavait a játékos.

 

Érdekes gyerek ez a Hendlein. Még mindig nyögi azt, aminek már régen csak emléknek kellene lennie, erre modják azt, hogy puding. Persze ismerős palánk, parketta, ismerős törzsszurkolók, de nagy marhaság volt őket megemlíteni, biztos segítik a rehabilitációt....De...Kicsit magába nézne az ember, megkérdezné, mindent jól csináltam?

 

JA mégvalami Ronca,hogyan hiányoztak neked ha 2évig Albacompnál voltál!!!!!!!!

 

Kedeves Ronca!!Nemcsak azok a törzsszurkolok,akiket te a felsorolsz,vagy a barátaid.Ezt kikirem az összes régi elfeledett kaposvári szurkolo nevében,neked itt még bizonyitanod kell lehet az az öt ember akiket felsoroltál kimegy,de az az elmaradt 400-500szurkoló nembiztos!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Te többet vártál magadtól,mi többet vártunk tőled.Ettől függetlenül sok sikert az újjászületéshez Roli!
Hajrá Alba!

 

Egy hiba feltűnt a cikkben kérem javítani. Előre is köszönöm.
Veverán Péternek hívják az említett szurkoló urat.
Roncával egyetértek tényleg jó lenne ha régi kaposvári szurkolók, nézők visszatérnének, de az általad említett palánk melletti szurkolók tudomásom szerint eddig is mindig ott voltak, más kérdés, hogy fehérváriként nem vetted észre őket :)
Remélem nincs gond a szemeddel és nem azért igazolsz vissza Kaposvárra. :))

A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvári KK!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Előnyben az Alba

Székesfehérvár - A szünet után megtörték a Szolnokot a hazaiak.
 

Élő közvetítések

Körkép - TV, fullcourt.
 

Puszta megegyezett a Zetével

Zalaegerszeg - 1 évre írt alá a fiatal.
 

Nagyon marasztalják Polyákot

Nyíregyháza – Az NYKK vezetősége jövőre szeretne építeni a saját nevelésű, fiatal játékosára.
 

Somogyi a Cavs-nél is szerencsét próbál

Cleveland – Újabb NBA csapat figyelt fel a magyar óriásra.
 

Kosaras álom luxuskivitelben

Körkép - Megismétli a történelem önmagát?
 

Visszavágna a Szolnoknak

Székesfehérvár – Szabó Zsolt úgy érzi, hogy idén az Albával esélyesebb az aranyéremre, mint tavaly a Falcóval.
 

A harmadik Alba-Olaj döntő következik

Körkép – 2000-ben a fehérváriak, két éve a Szolnok örülhetett.
 

Nyaraljon iPaddel, de előbb nyerje meg a Nyugat.hu-tól!

(X) - Jön a nyár, a portál pedig arra gondolt, hogy megkönnyíti egy szerencsés olvasója pihenését az egyik legmenőbb táblagéppel.
 

Négybe jutottak Lóránték

Róma – A magyar center ezúttal nem dobott pontot.
 

Magyar Bajnokság 2012/13

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
RF1Fehérvár - Szolnok79-70

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
RR1ASE - Kaposvár05.24. 18:00
RF2Szolnok - Fehérvár05.25. 19:00
RR2Kaposvár - ASE05.26. 17:00
RF3Fehérvár - Szolnok05.28. 19:00
RR3ASE - Kaposvár05.29. 19:00
RF4Szolnok - Fehérvár05.31. 19:00
RF5Fehérvár - Szolnok06.02. 19:00
 

Tabella

Középszakasz felsőház - végeredmény
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár 10 8 21,050
2.Szolnoki Olaj KK 10 8 21,050
3.Atomerőmű SE 10 6 40,900
4.Kaposvári KK 10 3 70,750
5.TOP COP Security Jászberény 10 3 70,700
6.Lami-Véd Körmend 10 2 80,650
Középszakasz alsóház - végererdmény
HCsapatMGyVrel.p.
7.SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 28 17 110,804
8.Pécsi VSK-PANNONPOWER 28 15 130,768
9.Soproni KC 28 14 140,750
10.Naturtex-SZTE-Szedeák 28 11 170,696
11.Zalakerámia ZTE KK 28 11 170,696
12.Nyíregyházi KK 28 10 180,679
13.Factum Sport 28 2 260,536
 

Csapatok

városcsapat
DebrecenFactum Sport Debrecen
JászberényTOP COP Security Jászberényi KSE
KaposvárKaposvári KK
KecskemétKTE Duna Aszfalt
KörmendLami-Véd Körmend
NyíregyházaMarso-Vagép NYKK
PaksAtomerőmű SE
PécsPécsi VSK-PANNONPOWER
SalgótarjánKonacranes-Salgótarjáni KSE
SopronSoproni KC
SzegedNaturtex-SZTE-Szedeák
SzékesfehérvárAlba Fehérvár
SzolnokSzolnoki Olaj KK
SzombathelySZOVA-Trend Optika KC Szombathely
ZalaegerszegZalakerámia ZTE KK
BudapestEnterNet-NTE Hegyvidék
DebrecenDebreceni Egyetem KE
DombóvárDombóvár KC
 
  
  • Edzésben a Zalaegerszeg

  • Olaj KK - Atomerőmű SE 87-76

  • Csirke Ferenc interjú

  • Kaposvári KK - Alba Fehérvár

  • Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE

  • Schott Gáborra emlékeztek