Trottert nem lehet pótolni
Szolnok – Pór Péter szerint Európában egyre többen emlegetik bevehetetlen várként a körcsarnokot.
Hazai fronton ismét mindent megnyert, amit csak lehetett a Szolnoki Olaj KK. A piros-feketék azonban idén már a nemzetközi porondon is lehették névjegyüket azzal, hogy az EuroChallenge sorozatban a Final Four-ig meneteltek. Pór Péterrel, a bajnok sikeredzőjével beszélgettünk.
– Ön szerint minek köszönheti az Olaj, hogy ilyen sikeres évet zárt?
– Ez egy rendkívül összetett kérdés. Nagyon fontos a nyugodt háttér, melyet a tulajdonosok biztosítanak számunkra. Talán közhely, de Szolnokon valóban csak a munkával kell törődnünk. Nyilvánvalóan meghatározó a játékoskeret összetétele is, az Olaj csapatát győzni akaró emberek alkotják, alkották, akik azon túl, hogy remek sportemberek, rendelkeznek a sikerhez szükséges képességekkel. Évek óta szisztematikusan erősítjük a gárdát, a törzsgárda adott, a kulcsemberek egymás gondolatát is ismerik, ami segít az újak beépítésében. Mindez nagyon fontos volt ahhoz, hogy a légiósok érkezésével kidolgozott játékrendszerünk működőképes legyen. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy egészen különleges környezetben játszhatunk idehaza, Európában egyre többen emlegetik bevehetetlen várként a körcsarnokot.
– A szezon előtt, közben sokan azt mondták, hogy el fognak fáradni, nem fogják bírni a három fronton való szereplést. Aztán ez mégsem így lett...
– Európában a komoly csapatok számára ez a megszokott terhelés. Meg kell találni a pihenés és a frissen tartás harmóniáját, ami kulcskérdés, hiszen sokszor csak egy-két edzést tudunk tartani két meccs között. Ez másabb ritmusú felkészülést igényel, ami nekünk nemhogy hátrány volt, a végjátékra előnnyé változott. Erőnlétben a végén senki sem tudta velünk felvenni a versenyt, ami azt mutatja, ezen a téren is jelentősen előbbre léptünk.
– Milyen a viszonya Dragan Aleksziccsel? Mekkora része van neki a sikerben?
– Dragan kiváló játékos volt, aki sok dologban hasonlóan gondolkodik a sportágról, mint én. Talán ezért is tudunk eredményesen együtt dolgozni immár két esztendeje. Edzőként is nagyszerű segítő, jó meglátásait be tudom építeni a csapat taktikájába.
– Ön szerint eléri a Szolnok az Adria Liga és az Európa Kupa szintjét?
– Képesek voltunk ebben a szezonban olyan csapatokat is megverni, akik rendkívül erősek. Ugyanakkor a Besiktas ellen azt is láthattuk, hogy van még hová fejlődnünk. Az Adria Liga és az Európa Kupa is egy lépéssel talán az Eurochallange előtt van, tehát nekünk is fejlődnünk kell, ha sikeresek akarunk lenni.
– Mennyire érte váratlanul Önöket Trotter távozása? Hogyan fogják őt pótolni?
– Trotter egészen kiváló játékos, nagyon ritkán fordul meg Magyarországon ilyen képességű és tudású játékos. Pontosan tudtuk, hogy neki ki kell magát próbálnia egy jóval erősebb bajnokságban is. Pótolni őt biztosan nem tudjuk, másféle játékkal kell majd újra eredményessé tenni a csapatot. Természetesen bízunk benne, hogy aki a helyére érkezik, ugyancsak képes lesz magas színvonalú játékra.
– Mik a tervei a légiósokkal, Mills-szel, Gay-jel és Nikolovval?
– A légióskeret kialakításán sokat dolgozik a klub vezetése, hiszen rájuk kulcsszerep vár a következő szezonban is. Konkrétumokat azonban most még korai lenne mondani.
– Várható még távozó, illetve érkező magyar fronton?
– Természetesen zajlanak még az egyeztetések, konkrétumokat nem szeretnék egyelőre mondani. Szeretnénk tovább erősíteni a csapatot, de csak olyan kosarast hozunk ide, aki posztján valóban segíthet céljaink elérésében.
– Mikor kezdik meg a munkát a következő szezonra?
– A pontos kezdés függ attól, hogy mikor kezdünk a nemzetközi kupában. Várhatóan augusztus első felében kezdjük az edzéseket.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.






Reméljük :-)
Semmi hirt nem közölnek,lehet a Simon ügy is csak pletyka mint a Keller volt.
Most nyugodtan visszaintegethetnek neki..
Ha így van le a kalappal a Paks előtt És PP-ék nagyon nagy balfaszok.De ezt nem tudom elhinni valahogy. Bár a tavalyi dolguk után... Mondjuk ott az volt a bajuk h Sky-ra vártak aki beintett nekik. Derasimocics + nem volt annyira béna bár Skip-hez képest 0.
hát vagy a paksiak olyan f@sz@gyerekek, hogy tudják, hogy kelleni fog nektek Dávid, és akkor már a lehető legtöbbet ki akarnak szedni a bizniszből..
De ő most írt alá és tuti h ha le akarták volna igazolni akkor nem ment írt volna alá. Azért ennyire nem amatőrök h miután aláír Paksra utána szóljanak neki h hé gyere már Szolnokra mert kellesz.
Ne felejtsd el, hogy Simit is ki szeretnétek vásárolni/kivásároltátok! Ha kell, ő is ott lesz, hidd el.:)
Az a baj h Vojvoda aláírt 2 évre a paskra pedig jó lett volna látni Szolnokon.
Ingram szerintem nem ABA szintű játékos
Mindenkinek annyira egyértelmű, hogy ha Simi, akkor Alba. Pedig csak Kaposváron lett 2x magyar bajnok és 1x kupagyőztes. Én szívesen látnám Szolnokon, sőt azt se bánnám, ha Vojvoda Dávid is Szolnokon folytatná a pályafutását, ha már nálunk nem adottak a feltételek, hogy mind a kettőt hazahozzuk.
Ez jó lenne csak Sóska nélkül és 4 esbe és ha Lóri lenne az 1ik a másikba Copelandet nagyon el tudnám képzelni.
1. Ingram/Simon
2. Mills/Horváth
3. Clark/Molnár A.
4. Jefferson (:-D)/ ?
5. Báder/Szabó
+2: Grebenár/Soós
Indulhat a Liga :-)
Hmmmm.......,pedig ma itt a városban,én is azt hallottam,hogy megállapodtunk Simonnal.... Háááááááát érdekes,de ki tudja? Nem hinném,hogy pletyka lenne..... Nos,majd meglátjuk..... HAJRÁ OLAJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ugyanezen gondolkoztam én is. Cserének tökéletes lenne, ha van megfelelő irányító előtte. Sokkal jobb, mint Fodor. Ez az egy variáció lenne előrelépés.
A Simon/Szabó irányítópárost felejtsük el, ha komolyan akarunk vmit az Adria-Ligában, és az EC-ben.
Báder,Horvát,Soós,Fodor!Gondolom Trepi és Grebi közül egy marad!Simonra kíváncsi leszek nem hiszem,hogy a szolnoki szurkolóknak beveszi a gyomruk,de ha még is csalódnék bennük!
Simon B.-n, Német I.-n nagyon csodálkoznék én is, akit elképzelhető igazolásnak tartok Szolnokon az Molnár A.. Jó éve volt Sopronban és nem ismeretlen a Tisza-partján. És sztem mindegyik magas emberét megtartja az Olaj. Légióst pedig 1, 2 és 4-es posztra hoz, akár Európa-Kupa szintű csapattól.
U.i.: Kisegítenétek abban, hogy melyik játékosnak van élő szerződése?
Dell-nek ment!
Nem utálom Simont, de az én erkölcsi ítéletem az előbb leírtakat tükrözi. Ennyi! Egy minőségi külföldi irányítónak jobban örülnék, mint neki. Ő a legjobb magyar irányító, ez kétségtelen, de vannak olyan srácok, akiket nehéz OLAJ-mezben elképzelni, és ő pont ilyen.Ha Simon, akkor Alba, ha Német, akkor Körmend, ha Lacika, akkor Falco, és így tovább ... Én ilyen őskövület vagyok, nehezen alakulok fogyasztóvá.
Emlékezetemben az jön elő, hogy Simivel 1 éves szerződést kötöttünk (
kb 3 hete olvastam itt).
Lényeg: eredményes csapatunk legyen.
Hajrá OLAJKA!
Pont a héten agyaltam hogy ki lehet magyar irányító Obi helyett és csak 1 név jött ki: Simon. Örülök hogy idejön, nincs más alternatíva. Hajtós srác, vele nem lesz baj. Skip maradhatna, erős dupla-duplás játékos. Gay más kérdés, hullámzott a teljesítménye. 2 erős légiós kell, az adria liga miatt tudunk is hozni. Pénz eddig is volt , csak nem jöttek ide :-( Simon persze nem játszhat 35-40 perceket, kell egy hasonló képességű csere. Irányító poszton nem kockáztathatunk egy sérülés miatt elment szezont, volt már ilyen. Hajrá OLAJ!!!
Megkérlek tedd már túl magad a Simon iránti utálatodon!Ha a hir igaz és tényleg ide jön,akkor örülnünk kell.Jelenleg az országban a legjobb irányitó,és igy megmarad a 3 hely az igazán nivós légiós leigazolására.Ő nem egy Kálmán tipusú játékos,nem alattomos és nem nagyképű!Ajánlom ezt a többi szurkolótársamnak is megfontolásra!
Semmi nem tuti,amíg nincs aláírva(márpedig pár napja még nem volt),de szerintem nyélbe ütik.
-Akik jajonganak Simi miatt,azoknak üzenem,lehet menni a Kossuth térre tüntetni!:-)
Ati bácsi!El kellene gondolkodni,h.mi a szeretett csapat érdeke,nem dogmákkal dobálózni! Simi egyáltalán nem fiatal már,32 évesen sokan a levezetésen gondolkodnak.Amikor lemondta a válogatottságot,azt Ivkó hatására tette,(majd meglátjátok,nagy a szerelem bizonyos kérdésekben köztük)de akkor megmondta:többet nem vállalja.Nos,legalább szavatartó ember.:-)
De hülyeséget félretéve:nem tudott volna ilyen kimagaslóan teljesíteni(könyörgöm,ne a pontátlagát hasonlítgassátok Obiéval!),az ő valaga tényleg alig ért a padhoz meccseken,annyit hajtott!Ha az Olaj játékosa lesz,nektek is az-az érdeketek,h.bírja az iramot a 25 évesekkel szemben.
A másik:nem Trottert kell pótolni,hanem az irányító posztját betölteni.Feltételezem,van annyi esze a vezetőségnek,h.két kb.20 perces játékossal akarja megoldani a csapatra váró kihívásokat.Ami még lényeges:a két irányító stílusának hasonlónak kell lenni,különben megzakkan a csapat.Simire szükségetek van,h.minden terepen több légióst játszathassatok,tehát pont nem egy Trotter-féle stílusban játszót szerződtetnék mellé.Az ő játéka a látványosabb egyénileg,a Simié meg hatásosabb,ha tényleg CSAPAT lesz!
Hát emésztgessétek,akinek megfeküdte a gyomrát!:-)
Megy a hűlyítés megent, már kb. fél éve lobbizik Ivkó a déli határvidéken és ugye mindenki előtt köztudott, hogy sokat súgott és gondolom, súg is majd az Olajnak. Semmi baj ezzel, de miért kell a szurkolókat hülyére venni minden alkalommal. Senki nem mond semmit"– Természetesen zajlanak még az egyeztetések, konkrétumokat nem szeretnék egyelőre mondani. Szeretnénk tovább erősíteni a csapatot, de csak olyan kosarast hozunk ide, aki posztján valóban segíthet céljaink elérésében. "pedig már ilyenkor minden csapatnál megvannak a kiszemelt játékosok. A mi balf......ságunk volt pár rossz igazolás és a szezon közbeni váltás,azóta tanultak a hibákból és szerintem már kész szerződésekkel bírnak, akik ide jönnek és jöttek.
Ez másutt is így van,Ki hiszi el ,hogy pld Bellnek nem ajánlottak szerződést már áprilisban?Persze csak akkor ha meg szeretnék tartani. Miért is titok ez ?Nem kell a hablaty szöveg a nem is tudom milyen érdekekről,a pénzbeli megállapodások nem érdekelnek ,ez a sok elvakult témája .
Az ember veszi a jegyet,bérletet,szurkol és megy a csapattal ,legalább ezekért elvárnánk az őszinte dumát .Tényleg igaz ,hogy jövőre az NBA-ben indulunk???!!!!!!!!!!DDDDDDDDDDDDDD.
Hajrá Olaj!
Szeretem SIMON-t, de csak ELLENFÉLKÉNT!!! Aki lemondja a válogatottságot, az ne jöjjön Szolnokra, ahol sorozatterhelésnek lesz kitéve. Aki ilyet tesz fiatal játékos létére, az maradjon ott, ahol szeretik feltétel nélkül, Fehérváron. Egy délszláv országban, ki sem tehetné a lábát az utcára egy ilyen "fáradt" sportoló. Ott számít a hazafiság. Nálunk.?.? Tehetséges gyerek, de Obit nem tudja pótolni, jobb lesz ő ellenfélként. Német Isti-t is hallottam, hogy jön, de nem akarom elhinni. Itt Szolnokon szeretjük, tiszteljük, de levezetnie nem a Tisza partján kellene, méltatlan lenne a pályafutásához. VÁRJUK AZ ÚJ PLETYKÁKAT, és Simit könyörgöm NEEEEEEEEEEEE!
Talán az lehet a probléma Simon befogadásával kapcsolatban,hogy néhány trágár rigmust elveszít a szurkolóink egy része.Túl fogjátok élni!!
Hajrá Olaj!!!
Akárhogy számolom, 12őt írtam össze. :) egyébként nem lenne szabad abba a hibába esni idén is, hogy olyan játékost játszatunk 4-esen, aki adottságait/képességeit tekintve nem az, vagy nem akar/nem szeret ott játszani. Az elmúlt 2 évben elkövettük ezt a hibát, bár Skyvory abban a mezőnyben atletikus képességeinek köszönhetően jól megoldottaa feladatát, de ő is jobban szeretett volna 3-mas lenni, mint ahogy Nikolovnak sem annyira feküdt ez a 4es poszt (Jefferson meg is ette vacsorára az FF-ben..), és hát Gay sem az a fajta játékos, aki nekünk kéne 4-esre, mert -és ebben igazat kell adnom Benczének-, "csak hármast tud b***ni :)
Soóssal én sem voltam elégedett, de szerintem harmadik cserének (értsd: "rohadtritkánfogapályáralépni") teljesen megfelelő lenne, oda felesleges drága pénzért embert hozni (+ ha jól rémlik élő szerződése van még). Ha Trepi marad, akkor viszont ő lehetne Grebi helyett a 3. centercsere.
Magyarok közül ki jöhet még számításba 2-3mas posztra? Nekem örök álmom, hogy Molnár Andrist újra Olaj mezben láthassam, de sajnos be kell ismerni, ő nem biztos, hogy elég lenne, szóval ez csak álom marad :(
Ez mind nagyon szép és jó de Trepi marad és Te 13játékost írtál össze a 12 helyett :D És én Soóst sem tartanám + nem játszott jól. Copeland papíron 4es de ugye Rambo is papíron 3as és mégis 4es poszton játszott sokat. Ha Vojvoda nem írt volna alá az Ase-hoz akkor ő pont jó lett volna Gabi helyett.
számszerűleg lehet, hogy nem lesz több meccs, de ha egy - eddig keménynek gondolt - utazásos EC meccs után nem egy magyar nb1 14-1. csapat jön szembe hétvégén, hanem egy EL/EK-s szerb/horvát/stb 1-4. helyezett, az nem semmi minőségi ugrás lesz.
nyilván a légiósok száma függ majd az EK-selejtezőtől. ha mégis maradna az EC, akkor magyarokból is meg kell tudni oldani a keretet, ami nem kis feladat lenne.
főleg a 2-3-as poszt tűnik nehéznek.
kérdés, hogy ha valóban Copeland a 4-es, akkor játszik-e kiscsatárt, Simon meg hátvédet?
Simon mint Olaj játékos? Hát nem is tudom. Azért ezt - ha így lesz - jó ideig kell majd emésztgetni a hazai szurkolótábornak. Még az idei szezonban is azt mondtam, hogy két játékost nem tudnék soha elképzelni az Olajban: Simon és Kálmán. Most meg már mindenhol 100%-nak veszik Simont. Innentől már csak a B közép reakciójára leszek kíváncsi.
Szerintem nem lesz több meccs, mint eddig. Lesz heti egy Adria liga meg egy Eurocup (vagy EC). És amikor vége az ABA-nak, jön a bajnokság középszakasza. + közben lesz MK, mint idén. Én is úgy gondolom, hogy minden posztra 2 hasonló képességű játékos kellene, és ezek alapján NÁLAM valahogy így nézne ki a keret (figyelembe véve az eddig a bb1-en olvasott pletykákat):
1-es: Légiós, Simon (Simon, Fodor Marcit gondoltam eddig, de az 1es hsz alapján akkor nem..)
2-es: Légiós, Mills (Skipet megtartaném az idei csapatból)
3-mas: Horváth Ákos, Légiós, 3. Csere Soós
4-es: Copeland (róla is volt pletyka), Lóránt (és róla olvasni lehetett itt a kommentek között)
5-ös: Báder, Szabó, 3. csere Grebenáááár
Ez így 5 külföldire jön ki :(
Erről van szó.
Simont biztosan nem első számú irányítónak szeretnék. Viszont mivel lényegesen erősebb csapatot szeretne a következő szezonra a Szolnok, nyilvánvalóan megpróbálnak minden posztra (legalább) két majdnem ugyanolyan képességű játékost igazolni.
Míg Fodor egy igazi tétmeccsen max. 5 percet kapott Trotter mögött, Simon kaphatna 15-20-at is Trotter utódja mögött, hiszen a sok meccs miatt senki sem játszhat majd 30-35 perceket.
Az Adria Ligában erősen necces lesz szerintem 35 percet pályán lenni bárkinek is...
Kérem, akit a Suns-al hoznak hírbe, csak drága lehet...
Nem az a kérdés, hogy ki lesz Simon cseréje, hanem az, ki lesz az elsőszámú irányító Simon előtt. Szerintem. Egyébként azt gondolom, egy csapat szurkolói két ok miatt nem szeretnek egy-egy játékost az ellenfelektől. Vagy azért, mert alattomosan játszik, vagy azért, mert kiváló játékával sok borsot tör az ellenfél orra alá. Simon szerintem inkább az utóbbi kategória, ezért engem különösebben nem fog zavarni, ha esetleg átigazol a keleti végekre. Kíváncsian várom, igaz-e.
Ha Simi lesz, akkor ő legalább 30-35 perces játékos, a maradék időt meg akár a kölcsönből visszatérő Petike is megoldhatja.
Én azon vagyok meglepődve, hogy - feltéve, ha igaz a pletyka- Fodort odaadjuk érte. Mégis ki lesz akkor Simon cseréje? Hozunk egy légióst kombóhátvédnek jó drágán, aki majd 1-est meg 2-est játszik?
Arra is kíváncsi vagyok, hogyha idejön, mennyire tudja majd elfogadni a közönség? Felőlem pl. dobhat 100 pontokat is meccsenként, továbbra sem fogok tudni neki tapsolni, hiába játszik Olaj mezben...
Nagy. Simon jön, ez már tuti. Kellerrel is tárgyaltunk, de olyan fizetést kért, amiből másfél-2 ligióst is tudunk hozni, aki hasonló szintű, vagy még jobb.
Mennyi ennek a hírnek a valóságtartalma?Simon magyar viszonylatban nem rossz,de Trottert ő sem tudja pótolni.Jó,elképzelhető,hogy másfajta taktikával ez nem rossz húzás,de nekem ez annyira valószínütlen.Simont nem szeretik a szolnoki szurkolók.Ha mégis idejön,akkor nagyon szaggatnia kell az istrángot neki,hogy elfogadják.Annakidején Fodor ellenfélként is szimpatikus játékos volt,vele nem voltak ilyen gondok.Persze Simon jobb játékos,valljuk be.Hát nem tudom.
Már én is hallottam ezt a pletykát, de továbbra sem igazán tudom hova tenni. Simon nálatok emblematikus játékos, furcsa, hogy pont a legnagyobb riválishoz szerződne(bár nyilván van az a pénz). Például Kellernél ez fel sem merülne, hiszen jóval kevesebb ideje meghatározó játékos. A légiósok közül remélem, hogy Millst és Gayt is sikerül itt tartani, lassan jó lenne már tudni kik a további távozók/érkezők Szolnokon.
:(
Ha ő nem mond konkrétumot, mond más! :)
Simont kivásárolta a Szolnok a szerződéséből és kapjuk mellé Fodor Marcit és egy marék lóvét, nyilván nem sokat, de valamennyit biztos!