Az Albacompé a bronz
Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
Eleinte semmi jel nem utalt arra, hogy vasárnap este kosárlabda mérkőzést rendeznek Körmenden, olyan kevés autó és néző lézengett a városi sportcsarnok környékén. A máskor 10 perccel a kezdés előtt már szurkolói rigmusoktól hangos csarnok most alig 200 embernek adott helyet a kezdés előtt. Jól érezhető volt, ez már az utolsó nap volt „az iskolában”. Aztán szép lassan megérkeztek a szurkolók is, a játék kezdete előtt pedig két díjat adtak át. Az idei szezon legjobb drukkereit és a legjobb magyar játékost jutalmazták. Ez utóbbi Ferencz Csaba lett.
Keller és Hollis kosarai nyitották a találkozót, a körmendi oldalon azonban csak Ferencz tudott eredményes lenni. A hazaiak eladott labdákkal és pontatlan dobásokkal nehezítették a saját dolgukat, az Albacomp pedig ezeket kihasználva jutott előrébb a pontszerzésben. A vasiak a 8. percben jöttek vissza a meccsbe, Bell büntetője az egyenlítést hozta csapatának. A 10 perc végén mégis a vendégek örülhettek, 4 pontos Albacomp vezetést mutatott ugyanis az eredményjelző.
A második etapot ismét a fehérváriak kezdték jobban. A nagy vendég lendület után aztán, ha lassan is, de eszmélni kezdett a Körmend. A negyed derekán már csak egy kosárnyi volt a csapatok közti különbség. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán előbb egy sima, majd egy technikai faultot ítéltek a Körmend ellen. A nagyszünetre még így is csak 2 pontos maradt az Albacomp előnye.
A 15 perces szünetben Hollis szórakoztatta a nagyérdeműt. A kispadon ülve dobott be két labdát is a gyűrűbe, csont nélkül. Ezt még a hazai B-közép is tapssal díjazta.
Eilingsfeld kosara nyitotta a második félidőt. A folytatás pedig nem csak kosarakban, de látványos megoldásokban is gazdag volt. Nem hiába melegített Hollis, az amerikai alig tudott hibázni. A Körmend egyenlítése után 15-0-s vendégroham jött, ez pedig igen csak sok lett a hazaiaknak.
Az utolsó negyed igazából már csak formaság volt. A Körmend ugyanis hiába akarta, nem tudta komolyan csökkenteni előnyét.
Zoran Martic, a Körmend edzője: Gratulálok az Albacompnak, megérdemelten nyertek. A szezon végére nagyon sok problémánk lett a sérülések miatt. Ruják, English, Fodor, Németh szinte ugyan azon a poszton játszanak, így pedig nehéz volt a rotálás.
Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője: A második félidőben feljavultunk a lepattanózásban, ez pedig döntőnek bizonyult a mérkőzés végeredményének szempontjából.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.





Szia Balázs! Végre egy jó hír! Melyik újságban olvastad?
Benne van az újságban, hogy Hollis marad, és Hollist honosítják. Hajrá Albacomp!!!
Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az anyagi helyzetünk. Ha Simon, El-Amin és Hollis maradna, és melléjük sikerülne egy klasszis négyes-ötös kosarast igazolnunk, akkor bármire képesek lehetünk jövőre is.
Teljesen igazad van.Szorított az idő,kevesebb volt a pénz,nem meggyőződésből választották.Ehhez képest járhattunk volna rosszabbul.
Nekem inkább Csizma volt "kérdőjeles" ebben a szezonban. A mentalitása, a hozzáállása számomra is nagyon szimpatikus volt, mégis volt bennem vele kapcsolatban némi hiányérzet, valahányszor eszembe jutott, hogy 4-es, 5-ös poszton milyen tengerentúli játékosaink voltak korábban. Elég csak néhány név, időben visszafelé haladva: Bell, Banks, Younger, Damon Williams, McClendon, Maroney, Wilbourne. Csizma azért szerintem nem olyan jó játékos, mint a felsoroltak, gondolj bele, mi lehetett volna, ha közülük valamelyik játszik (persze nem a jelenlegi életkorában :D) idén centerposzton a csapatunkban.
Igen,összességében nézve inkább pozitív.
Sajnálom,h.alig-alig láttam nálunk igazán felszabadultnak,tökéletes ellentéte Csizmának lelki összetételüket tekintve.Utóbbitól azt lenne könnyebb összeszámolni,mikor nem ér fülig a szája.
Tegnap mákjuk volt a légiósainknak,h.vittek magukkal papucsot,különben mezítláb jöttek volna haza.Ha nem is teljesen önként,de mindegyik lemondott a cipőjéről:-)
Öszességében szerintem meggyőző volt a teljesítménye, az alapszakaszban az igazi komoly rangadókon játszott a legjobban (Körmenden 30/15, Szolnokon 29/12), meg azért azt se felejtsük el, hogy a rájátszásban a bombaerős Olaj ellen is jó volt egy 22,3-as átlagra.
Mindenkinek köszönjük a gratulációt!
Hajrá Alba!
Köszönjük a csapatnak az egész évi munkát,a remek tegnap estét,nagyon sok örömet szereztetek nekünk idén is,srácok!
HAJRÁ ALBA!!!
ui:Vajon lesz-e alkalom a jövőben,h.El-Amint megfejtsem?!:-)
Tegnap megint két olyan ellentétes félidőt produkált,h.hirtelenjében nem tudtam eldönteni,most kihulljon a hajam,vagy"daueroltassak"?!Ennek ellenére(nem tudom,érezte-e a szezonban),de szeretjük Fehérváron!
Köszi az infot, Sporttárs! Remélem, így lesz és Simi tényleg marad!
Szia!
Visszautalva a néhány nappal ezelőtti beszélgetésünkre,tegnap még Körmendről hazafelé megkérdeztem Simit,h.marad-e? Számomra meggyőző volt az-az igen,amit kimondott.Nagyon örülök neki!
-Feltűnt,h.Halm külön kocsival jött,nem a vezetéssel.Állítólag elhangzott köztük,h.megbánta a klubvezetés,h.kinevezte.Remélem elindul valami,nagyon kellene az a szponzor,akinek az egyik kerékkötője Roli.
Gratuláció mindkét csapatnak, a Fehérvár ennyivel jobb volt, reális eredmény született. Bár elnézve az MTE összeállítását, eleve nem nagyon érdekelte őket, igaz sok a sérült is.
5-0 helyett 4-1... Csak a pontosság kedvéért. De amúgy a Körmend beleszart az egész bronzcsatába..
Ajánlom figyelmedbe mondatom végén az XD-t, illetve a galéria képeit :)
/Komolyan gondolod, hogy nem tudom, miért gratulálnak?/
Egy idézet egy másik kosaras honlapról "A két nyert meccsig tartó Bronz-csatát 2-0-val az Albacomp nyerte, s így 2011-2012-ben a fehérváriaké a magyar bajnokság harmadik helye." Ezért gratulálunk az albának. És azért, mert az idei eredményei a nem gyenge MTE ellen 5/0. Söprés!!!
Gratulálgattok itt össze-vissza az Albának, azt észre sem veszitek, hogy a Körmend is 3. helyen végzett XD
Gratulálok mindkét csapatnak!
Hajrá Olaj!
Helyükre kerültek a "dolgok"... ;)
Gratulálok a csapatnak. Egyetértek a véleményeddel, de ahho, hogy a 3 sztár játékosunkat itt tartsuk sok-sok pénzre van szükség. Siminek egyébként még egy évig szerződése van hozzánk. Hajrá Albacomp.!!!!!!!!!!!!!!!!! Jövőre se adjuk alább!!!
Gratulálok az Albának, megérdemelték.
Gratulálok az Albának! Abszolút azt hozták, amit vártam.
Na,Simi,számotokra vége a bajnokságnak.Gratulálok a bronzhoz.Most már elgondolkozhatsz a szolnoki ajánlaton--ha van ilyen.Biztos vagyok benne,hogy jól fogod itt érezni magad.Ne késlekedj,írd alá az ajánlott szerződést.Szeretettel várunk!!
Hajrá Olaj!!!
Grat az Albának a bronzhoz! A Körmend hozta az alapszakaszbeli helyezését, talán ez is a realitás. A számokat nézve mégcsak szorosnak sem volt mondható ez a párharc.
Nagyon jó csapat van Fehérváron, valóban erősebbnek tűnnek még a Falconál is. De, hogy így van-e az már nem fog kiderülni.
Holnap Hajrá Olaj!
Gratulálok az albának. Jobbnak érzem őket nem csak az MTE-nél, de a falconál is. (magán vélemény) Ha falcocolat olvasom, látom mennyire mondvacsinált ez a nagy vas megyei ábarátság.
Szép volt fiúk, méltón zártuk a szezont!
A bronzérem is szépen csillog, elégedett vagyok az idei évvel, büszke vagyok a Csapatra!
Remélem, Báne jövőre is minket fog erősíteni, a játékosok közül pedig legalább a Simon - El-Amin - Hollis triót meg kellene tartanunk.
Hajrá ALBA!!!
Grat. a bronzhoz az Albának!
Hajrá Olaj!!!
Sajnálom, hogy nem nyert a Körmend, pedig szurkoltam nekik. Az elért eredményeik ellenére szerintem sokkal jobb csapat.
Hajrá FALCO! Hajrá VAS MEGYE!
Gratula az ALBÁNAK a szentély romokban hever.:-)))
Albacomp- Körmend 2-0 szerkesztő úr.:-)))
Legalább azt láttam volna a Körmendben, hogy akarnak... Ilyen hozzáállással nem lehet bronzérmet szerezni. Csak jobban hangzik bronzérmesnek lenni mint negyediknek. A baj, hogy mi szurkolók akartuk a játékosok meg nem! Nem a Sabálit kellett volna elküldeni!!! Ő legalább szívből csinálta! Ha Ő nincs idáig sem jutunk!
Gratula az Albacompnak!